FÖLDMÉRÉSI SZOLGÁLTATÁS
Épületfeltüntetés
A hatályos ingatlan-nyilvántartási (1997. évi CXLI. tv. 27. § (2) bek.)[1], valamint földmérési törvények szerint minden épületnek szerepelnie kell a földhivatali ingatlan-nyilvántartási térképeken valamint a tulajdoni lapokon.
- [1] “Az ingatlan tulajdonosa, az állam tulajdonosi jogait gyakorló szerv vagy a vagyonkezelő, illetőleg a használó a változás bekövetkezésétől, illetőleg a tudomásszerzéstől számított harminc napon belül köteles bejelenteni az ingatlanügyi hatóságnak - az ingatlan határvonalában, területében, továbbá a földrészlet művelési ágában – ideértve a művelés alól kivett területet is – és a föld minőségében bekövetkezett változást, - a nyilvántartás tárgyát képező épület, építmény létesítését, illetve lebontását.”

Újonnan épített épület
Az Építésügyi hatóság által kiállított használatbavételi engedély kiadásának feltétele a záradékolt épületfeltüntetési vázrajz, valamint annak feltöltése az OÉNY rendszerébe.
Épületbővítés
Az Építésügyi hatóság által kiállított használatbavételi engedély kiadásának feltétele a záradékolt épületfeltüntetési vázrajz, valamint annak feltöltése az OÉNY rendszerébe.
Épülettörlés
Az Építésügyi hatóság által kiállított bontási engedély, vagy hatósági bizonyítvány birtokában keressen minket, s elkészítjük Önnek az épület jogerős törléséhez szükséges épülettörlési vázrajzot.
Nem szerepel az ingatlan-nyilvántartásban
Nem szerepel az ingatlan-nyilvántartásban az épületem, felszólítást kaptam, hogy rendezzem annak jogi jellegét.
Kérjük, keresse elő az épületre vonatkozó jogerős használatba vételi engedélyt, hatósági bizonyítványt, avagy fennmaradási engedélyt.
Az ingatlan-nyilvántartásban való feltüntetéshez szüksége lesz még egy záradékolt épületfeltüntetési vázrajzra.
Dokumentum hiánya
Semmilyen dokumentum sem áll rendelkezésére?
Ezen épületfeltüntetési vázrajz elkészítését csak megfelelő jogosultsággal rendelkező földmérő végezheti (ingatlan-rendezői földmérő minősítés).
01
KERESSEN FEL MINKET!
Adja meg a település nevét és az ingatlan helyrajzi számát. (Ha nem tudja, utca, házszám alapján segítünk ebben is.)
Tudassa velünk a feltüntetendő épületek darabszámát, az építés évét, a rendelkezésre álló dokumentumokat (van-e jogerős használatbavételi engedély, fennmaradási engedély, avagy hatósági bizonyítvány).


02
IDŐPONTOT EGYEZTETÜNK
Időpontot egyeztetünk Önnel, amikor a felmérést elvégezhetjük. Ekkor az alábbi dokumentumok kitöltése lesz szükséges:
- Megbízólevél
- Ingatlan-nyilvántartási kérelem (legalább egy tulajdonos aláírásával)
A területileg illetékes Földhivataltól beszerezzük az ingatlanra vonatkozó digitális adatokat (térképi, földkönyvi nyilvántartások), s ezek alapján a helyszíni méréseket elvégezzük.
Az épületbe nem kell bemennünk, Önnek csupán csak a földrészleten belüli szabad mozgást kell biztosítania. A mérés ideje az épület alakjától, valamint a növényzet borítottságától függően kb. 1 órát vesz igénybe.

03
FÖLDMÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ
Az irodai feldolgozás során elkészítjük a földmérési dokumentációkat (változási vázrajz, mérési vázlat, műszaki leírás), s leadjuk ezeket a Földhivatalba. A Földhivatal ezeket műszakilag megvizsgálja, majd záradékolja.


04
FELTÖLTÉS A RENDSZERBE
A záradékolt vázrajzokat ezután feltöltjük az OÉNY rendszerbe (Országos Építésügyi Nyilvántartás), melyről értesítést kap az illetékes Építésügyi Hatóság.

05
VÉGZÉS
Az Építésügyi Hatóság végzést küld a Földhivatalnak, hogy a telket érintő változás az ingatlan-nyilvántartási térképen, valamint a tulajdoni lapon átvezethető. A Földhivatal valamennyi dokumentum birtokában a változást átvezeti, melyről a tulajdonosokat egyszerűsített határozatban értesíti.

Munkadíj
(több/nagyobb épület esetén a munkadíj egyedileg kerül megállapításra)
110.000 Ft-tól
Földhivatali záradékolás díja
2.000 Ft/épület
Földhivatali adatszolgáltatás díja
6.500 Ft
Ingatlan-nyilvántartási eljárás díja
10.600 Ft
Épületfeltüntetés költségei

Elérhetőségek
Bővebb információkért vagy árajánlatkérés esetén lépjen kapcsolatba velünk elérhetőségeink egyikén!
Minden jog fenntartva © 2020 • Adatvédelem • Impresszum